Kézi punching (tűnemezelés)

A honlapunkon biztosan láttátok már a kézi punchingoláshoz szükséges eszközeinket, és valószínűleg sokan használjátok is ezeket.

Én nagyon kedvelem ezt a sokrétűen alkalmazható technikát. Nem csupán gyönyörű dolgokat lehet vele készíteni, de csendes elfoglaltság, kis helyigényű, gyakorlatilag bárhol lehet punchingolni: nyaralás alatt, tévénézés közben, de még a mozgó autóban, utazás közben is…

Pár kellék kell csupán hozzá, meg néhány jó ötlet.

A kellékek
:
1. Kefe, amire ráhelyezzük a lazára húzott gyapjúszálakat:

2. A sablon, aminek segítségével pontos vonalak mentén dolgozhatunk:

Sokféle sablon létezik, a honlapon valamennyit meg tudjátok nézni.

3. Punching eszközök:


A sablonos módszernél a 3 tűs eszközt használjuk, mert ez befér a kis helyekre is. Sőt, ha a három tű is soknak bizonyul, nyugodtan ki lehet venni belőle egyet, vagy akár kettőt is. Ekkor biztosan odaférünk a legpirinyóbb csücsökhöz is. Ha nem sablonnal dolgozunk, akkor használhatjuk az öt tűs szerszámot (nagyobb felületeknél).

4. Létezik egy olyan seprűcske, aminek segítségével munka közben igazgatni tudjuk a készülő munkánkat, hogy ne az ujjunkat böködjük:




A munka menete nagyon egyszerű:

A kefére helyezzük a sablont. A laza szálakra szedett gyapjút -a háromtűs eszköz tartozékával, a tölcsér segítségével –beletömködjük a sablon megfelelő részébe, s a punching-tűkkel szurkodni kezdjük addig, amíg elég sűrű nem lesz. Így haladunk színenként. Nagyon fontos, hogy a tűket a munkára mindig merőlegesen tartsuk, különben eltörnek. Dolgozzunk óvatosan! Persze léteznek póttűk, vékonyabb és vastagabb is:



5. Amikor kész a formánk, óvatosan emeljük le a sablont róla, majd a kész nemezelt mintát vegyük le a keféről.

Ezt aztán helyezzük rá egy filc darabra, ahová
több-kevesebb szúrással rögzítsük. Lehet

tűpárna, neszesszer, va
gy bármi más dísze is:

Használhatunk egyszerre gyapjú, tüll, vagy organza darabokat is a munkánk díszítésére.
Így készült az alábbi sál is:

Jó munkát kívánunk!

Egylépéses gomblyukazás

Néhány gondolat arról a kis dologról, ami sokat elárul ruházatunkról, a gomblyukról…
Nagyon fontos, hogy egy drága, vagy épp csak kedves anyagból megvarrt darabunk legkisebb részlete is igényes legyen.A ruhák varrása ma már leginkább géppel történik. Az egyik kényes részlet ilyenkor a gomblyukazás.

A mai gépeken kétféle gomblyukkészítési mód létezik. Az egyik, amit már régebbről ismer mindenki, az a 4 lépéses (alaptípusokban), és már létezik 1 lépéses is.


Most az egylépéses verziót mutatjuk be:
Az ilyet tudó gépekhez tartozékként adják a gomblyukazó talpat, vagy hívják gomblyukazó kocsinak is.

A gomblyukazó talp hátuljába (ami csúsztatható) beletesszük a gombot, amelyhez szeretnénk párosítani a gomblyukat.
A gombbal együtt a talpat felpattintjuk a cikk-cakk talp helyére.
A tű bal oldalán fent elhelyezkedő kis kart, amit gomblyukszenzornak hívnak, lehúzzuk, és kb. 1cm-t hátratoljuk (ez nem minden géptípusánál szükséges).



A programválasztó gombot a gomblyukazásra, az öltéshosszúság-állító gombot 0 és 1 közé (itt általában meg is van jelölve), az öltésszélesség-állító gombot pedig a maximum szélességre állítjuk. (Néhány gép esetében a gomblyukszélessége állítható, amit az öltésszélesség- állító gombbal tudunk megtenni.)


És már varrhatunk is!


A pedált megnyomva a gomblyuk 4 oldalát egymás után kivarrva, a gép automatikusan egy lépésből elkészíti a gomblyukat, épp olyat, ami a gomblyukazó talpban elhelyezett gomb méretének megfelelő!



Nem kis sikerélmény!


FONTOS TUDNIVALÓ!

A művelet befejezése után, a következő gomblyukazás előtt a programválasztó gombot jobb vagy bal irányba el kell forgatni, hogy a gomblyukazó program elölről induljon. (Ez nem minden géptípusnál szükséges.) Ugyanezt kell tenni, ha a gomblyukazás közben valami hiba történik, és elölről szeretnénk kezdeni a műveletet.

Reméljük, hasznos lesz ez a rövid ismertető!

Tűbefűző

Sziasztok! Bizonyára tapasztaltátok néhányan, hogy a mai korszerű gépek némelyikében van tűbefűző is! Nekem, a 4-es szemüvegem mellett ez ha nem is szenzáció, de nagyon praktikus.
Van, aki nem is tudja, hogy milyen okos dolog van a gépén…. A tű bal oldalán fent helyezkedik el.
Na és akkor egy kis segítség, bár a leírások alapján is jól el lehet igazodni:
Felső tűpozíciónál (ez fontos) a kis kart bal kézzel, egy újjal lenyomva lejön a tűbefűző és a befűzés végéig nyomva tartjuk.
Vannak olyan gépek ahol a tűbefűző feje automatikusan befordul a tű mögé, és vannak olyan gépek ahol ezt a néhány milliméteres mozgást kézzel kell elvégezni.

A tű lyukon hátulról átjön egy pici kampó.
A tűbefűző bal oldalán lévő kampóba beakasztjuk a cérnát.
Jobb kézzel vízszintes irányban a tű előtt elvezetjük a cérnát, megfeszítve, közben a tűlyukon hátulról átjövő pici lefele horgos kampóba alulról beakasztjuk.
Balkézzel a kart, jobb kézzel a cérnát egy időben lassan elengedve, a pici kampó a tű lyukon áthúz egy hurkot.
Ezt a tű mögötti hurkot hátra húzva átjön a tű lyukon a cérna.
A fenti leírást csak akkor nehéz betartani, ha valaki nem jobbkezes…de azért menni fog!
Ha van tapasztalatok, írjátok meg, hogy hogyan vált be!
Nekem nagyon! Kellemes öltögetést Mindannyiunknak!

Puffi készítő

Clover 8400,8401 WEBÁRUHÁZ
Sziasztok!
Így, a tavasz elején már kicsit elég a hidegből, a kert már alig vár… A padokra, székekre ideje valamilyen meleg párnát varrni.
Arra gondoltam, hogy a nagyobb méretű puff-készítő segítségemre lesz ebben.
Ez is egy olyan szett, ami számtalanszor használható, el nem használódó darab.
Van benne 2 négyzet alakú keret, 4 klipsz, egy tölcsérke, és egy tömködő-pálcika.
Kapható plusz klipsz-csomag, amiben 12 darab van, gyorsabb a munka menete, ha egyszerre több puffot készítünk elő.
Első lépésben kivágtam a négyzet sablonoknak megfelelő méretű anyagot. A nagyobbat jó minőségű pamutvászonból, a kisebbet csak valami vékonyabb kevésbé szép textilből, mert ez nem fog látszani a kész párnán.
A klipszek segítségével hólokat alakítottam a nagyobb agyag oldalain.
A kisebb sablont körberajzoltam a megfelelő méretű textilre,
majd összeillesztettem a hajtogatott oldalú négyzet hátoldalával. Felülre került a hátoldal, így a gép alatt a berajzolt jeltől jelig végiggépeltem.
A szabadon hagyott kis résen át megtömtem puha tömőanyaggal.
Amikor sok puff elkészül, összevarrom a darabokat, majd meghátlapozom, s készen is lesz a puha meleg ülőpárna!
Van, aki előbb összevarrja a zsákocskákat, aztán töm, ki kell próbálni, kinek melyik sorrend felel meg. Mindegyiknek van előnye és hátránya is!
A klipszek segítségével még rengeteg féle hajtogatást készíthetünk, a szettben található részletes, rajzos leírásból sok ötlet kiderül majd.
Remélem sikerült kedvet csinálni egy kis puff-ogáshoz!
Kellemes öltögetést kívánok Mindannyiunknak!

Hana-ami (virágkészítő)

Clover 3146 WEBÁRUHÁZ
Sziasztok! Ismét kezembe vettem az egyik kedvenc eszközömet.
Ez valójában egy körszövő szett, amivel változatos apróságokat tudunk készíteni.
A Hana-ami 6 darab tüskékkel ellátott kör, négy- illetve hatszög keretből áll. Van egy talpa, amibe az éppen aktuális formát bepattinthatjuk, így írja a leírás. Én nem mindig használom, mert néha csak a keretet fogva, forgatva jobban esik a munka. Ki kell próbálni, kinek hogyan kényelmesebb.
Gyerekfoglalkozásokon egy szettel akár több gyerek is tud egyszerre dolgozni! (Az ára is nagyon jó, nincs 3000 Ft…)
Szóval: A talpon lévő rovátkához odakötöttem a gombolyag fonal végét, majd óvatosan „ felvetettem” a tüskékre- a képen látható módon. Az eszközhöz amúgy remek, többnyelvű (képekkel illusztrált) leírás tartozik, bemutatva az összes lehetséges szövési eljárást.
Amikor elértem a kezdő ponthoz, ott a fonalat 20-25 cm-rel hosszabbra hagyva elvágtam, és odakötöttem az első-utolsó tüskéhez.
Ezután a műanyag tűbe fűztem cca. 70 cm-nyi fonalat, majd alulról felszúrva néhány sorban körbeszőttem a felvetett szálakat, egyet-egyet alulról, felülről. Lent fejeztem be, összekötöttem ennek a fonalnak az elejével. Így kaptam meg a virágom közepét.
A talpról leoldottam a rögzítést, a tüskékről leemeltem a fonal -hurkokat. Kész is lett a virágom!
Hagyhatjuk így a végeket, de le is vághatjuk, ekkor szegfűt kapunk.
Lehet fonalat, rafiát, különböző szélességű szatén-, vagy organza -szalagot is használni, ha például övet készítek, akkor a nagy négyszöget használom, és a saját fonalával egymáshoz varrom a kellő számú darabot. ( Minél keskenyebb a szalag, fonal, annál cizelláltabb lesz a kész darabunk.)
Ezeket a kis fonal-virágokat használtam már pulóverdíszítésre, a rafiát szalma-papucsra tettem. Sajnos ezekről nem csináltam akkoriban képeket, de ígérem, eztán mindenről fogok!

Kanzashi virág


Gondoltam,ha már módomban áll, kipróbálom az összes új „ketyerét”, amit nálunk csak kapni lehet….A Kanzashi virágkészítő formával kezdtem.
Tudni tudtam, hogy gyorsan és könnyen készíthetünk virágokat a különféle sablonok segítségével, hisz már próbáltam párat, és ebben sem csalódtam.
Ez a műanyagból készült, öltési sorrenddel ellátott forma is számtalanszor használható, tartós eszköz.
Több méretben kapható, én a legkisebbel próbálkoztam, mert gondoltam, ez lesz a legkecsesebb.
Vékony zefírrel kezdtem, jó lett, de nem túl könnyed. Aztán a muszlin következett, ami már „harmatosabb” szirmokat adott.

Az anyagszükséglete minimális, a maradékok is ragyogóan felhasználhatók.
Első lépésben széthajtottam a sablont, kivágtam 3 színből 3-3 darab, a formától körben kb.1 cm-nyivel nagyobb négyzet alakú anyagot.

Összehajtottam a sablont, majd még egyszer körbevágtam pár mm-nyire, már ügyelve az ívekre.
A számozást követve, fél perc alatt elkészült egy szirom. Arra kellett figyelni, hogy a cérnát ne húzzam meg túl erősen, mert akkor oda a szép hajlított ív.
A végponthoz érve szétnyitottam a formát, kivettem a szirmot, majd összehúztam a cérnát. Így lett a sík téglalapból ívelt szirom.
Én 9 szirmot készítettem, de ez egyéni döntés, illetve az anyagvastagság is befolyásolja. (Minden ilyen kis dolgot tűzőcérnával készítek, nehogy már az összehúzáskor szakadjon szét!)
A szirmokat kört formálva sorban egymáshoz öltöttem,a közepét gombbal takartam el, ami még szépen díszíti is a virágomat.
Még nem tudom, hová varrom majd? Hajpántra, dobozkára, vagy talán egy sapkára? Minden esetre tényleg gyorsan és könnyen dolgoztam a virágkészítővel. Próbáljátok ki, s írjátok meg, mit alkottatok belőle!

Tervezőfal

Tervezőfal,filc DRL-150 WEBÁRUHÁZ

Sokan kérdeztetek a tervezőfallal kapcsolatban, gondoltam inkább itt írok róla. A Varrógépcentrumban kapható,150*150 cm a mérete. Tapintásra flanel-szerű anyag, és önmagában nem túl fotogén, hiszen ez egy darab hófehér anyagdarab.
Bár már láttam a Keepsake magazinban, de nem érdekelt egészen addig, amíg a nyári tanfolyamon ki nem próbáltam :))
A boltban kapható csomagban van egy -az anyaggal megegyező méretű- közepesen vastag selyempapír, amit az összerakott munkára tehetünk, és feltekerve vagy összehajtva a félkész munkánk biztonságban szállítható.

Felesben vettük meg egy tanítványommal, a 125*150 cm-es anyag pont elfér a falamon, néhány gombostűvel felrakva. Azóta napi használatban van.
A sok-sok apró fecnit egyszerűen egymás mellé lehet tenni az anyagon, és mindenféle rögzítés nélkül a helyén marad, könnyen levehető és rakosgatható ide-oda. A tervezőfal meglepően nehéz holmikat is elbír, akár kész faliképet is fel lehet rá tenni rögzítés nélkül.
Egy dohányzóasztalra varrtam terítőt 6*6 cm-es négyzetekből, a maradék drapp-barnákból, legalább 15 féle anyagból. A darabkákat felpakoltam a falra és addig rakosgattam, amíg végre tetszett a végeredmény, sehol sem volt azonos anyag egymás mellett. Mivel a lap a falon van így egészen messziről is tökéletes a rálátás a félkész munkára, nem utolsósorban sokkal jobban fotózható, mint fektetve.
Amikor a darabokat összeraktam az egészet egy mozdulattal a varrógép mellé tudtam vinni, és elkezdtem a négyzeteket összevarrni.
Menet közben a rész-varrott darabokat visszatettem a helyükre, és a vasaló mellé is egyszerre vittem.
Így nem volt keveredés és sokkal kevesebbet kellett ugrálnom a varrógép mellől.
Fele annyi idő alatt elkészültem, mint nélküle.
Remélem, érthető volt a leírásom, és nektek is kedvet csináltam :))




A bejegyzés szerzője: F.Gina

Egységcsomag igénylése a balatoni táborra. 2017 nyár

Kérlek, akkor is töltsd ki, ha nem kérsz csomagot!!! Köszönöm


Egységcsomag Zamárdi 2016.

Töltsd ki az űrlapot az egységcsomagok megrendeléséhez! Akkor is küldd el, ha nem kérsz csomagot!
Köszönjük