Kiemelt bejegyzés

XII. KreatívCentrum tábor - Balaton

VII. KreatívCentrum Tábor - Zamárdi - 2015. július 2-5.

VII. KreatívCentrum Tábor,
avagy Zamárdi visszavár…

Kis csapatunk folyamatosan azon dolgozik, hogy minél színesebb, és persze élményekben gazdag programokkal fűszerezze meg az unalmassá vált hétköznapokat. Az elmúlt időszakban nagy munkában voltunk, és örömmel jelentjük, elkészültek „A ZAMÁRDI” tábor mintadarabjai. Immáron hagyománnyá vált, hogy nyáron Zamárdiban táborozunk. Ez lesz a III. Zamárdi tábor, de a KreatívCentrum fennállásának VII. tábora. Veletek. Természetesen ezért köszönettel tartozunk, mert nélkületek ez nem jött volna létre.


Mindent megteszünk, hogy ezután se kelljen bennünk csalódnotok. A visszajelzéseitek alapján úgy döntöttünk, hogy nem csinálunk olyan sok tanfolyamot, nem lesz a tempó annyira feszített, viszont reményeink szerint kész dolgokkal térhettek haza. Ebben az is segítségetekre lesz, hogy mindketten (Kati és Levi) megvarrtuk egymás tananyagát, tehát minden foglalkozáson kérdezhettek mindkettőnktől. Reméljük így hamarább odaér majd az infó.

Az idei tábor dátuma: 2015. július 2-5. (azaz csütörtöktől vasárnapig)

Július 2-án 10 órától már lehet érkezni. Ez csütörtöki nap, tehát rendhagyó módon négy napos lesz a tábor. És ha ez még nem lenne elég, minden estére készülünk meglepetéssel, bemutatóval. Szeretnénk ugyanis, ha nem érne véget a varrás délután, hanem kifulladásig folyna a munka.
De hogy mire is gondolunk pontosan:

Július 2. csütörtök:

Érkezés, regisztráció

Délután Levivel készíthettek két egyszerű, de annál praktikusabb tárolót. Először egy asztali varróeszköz-tartó készül, aztán egy neszeszer, aminek a fedele rejtheti a sminkes ecseteket. Erre az estére ez lesz a meglepetés is, tehát ki mikor befejezi az egyiket, elkezdheti a másikat.
Közben vacsora.




Július 3.  péntek:


Reggeli után belecsapunk a munkába.

Délelőtt Katival egy édes Tildababát varrunk, viszont ha te gyorsabban varrsz, van a Kati tarsolyában egy plusz feladat, a babához illő neszeszer formájában.




Ezzel azonban még korántsem ér véget a program erre a napra. Ebéd kb. 13:00-tól. Hogy az ebédet kicsit feldolgozzuk, egy kis bemutatóval kedveskedünk nektek. Érkezik hozzánk egy japán hölgy, név szerint Mayumi, aki a Toyota OEKAKI50 varrógépet fogja nekünk bemutatni kb. egy órában. Utána folytatódhat a munka.

Vacsora után egy fantasztikus meglepetéssel készülünk. Viki kolléganőnk tavaly is nagy sikert aratott ékszereivel, idén gyöngyhímzést tanulhattok tőle. Természetesen a varrogatás is éjszakába nyúlóan folytatódhat.



Július 4. szombat:

Reggeli után nekilátunk aznapi teendőnknek. Egy szuper táskát készítünk oktatóink segítségével. A táska sok zsebet rejt, jól el lehet benne pakolni, ideális városnézéshez, nyáresti csavargáshoz.
Ebéd és kicsi pihenő következik.
Délután folytatjuk a táskát.




Vacsora
Vacsora után esti meglepetés tanfolyam keretében fém merevítő keretes neszeszert, illetve dupla falú pénztárcát készíthettek.



Július 5. vasárnap:
Vasárnap reggeli után egy vérbeli patchwork utcácskát készíthettek, ami a végén falióra formájúra alakul. Ez az óra igazán szép dísze lehet a nappalidnak, a konyhádnak, vagy természetesen a varrószobádnak is. Színesen, vidáman, visszafogottan, alkosd egyéniséged szerint.


Ebéd és haza indulás


A tanfolyamok ára egységesen: 2500Ft/alkalom.

Majdnem mindegyik tanfolyamhoz kérhető egységcsomag.  A jelentkezőket a későbbiekben e-mailben fogjuk értesíteni a csomagok áráról, illetve ott lesz egy kérdőív is arról, hogy kérsz-e csomagot, vagy sem. Ez a levél fogja tartalmazni a hoznivalók listáját is. Tehát most a jelentkezési lap kitöltésénél NE jelezzétek a csomagigényeteket.

Szeretném felhívni továbbá a figyelmet, hogy mindenki pontos e-mail címet adjon meg, illetve ellenőrizze leveleit rendszeresen. Sajnos ennyi emberrel nem áll módunkban más módon kommunikálni.

Már hagyománnyá vált a belépő blokkok kérése. A mostani viszont kicsit más lesz mint a többi. Arra szeretnénk kérni minden kedves jelentkezőt, hogy varrjon nekünk egy blokkot. Egy 15x30 cm-es téglalapot szeretnénk kérni tőletek. A blokkokat nem kell bélelni, tűzni, stb., tehát csak egy fedlapot hozz. A blokkokra hagyj kb. 1 cm varrásráhagyást.

A blokkokat összeállítva szeretnénk a kész takarót a pécsi országos kiállításon szerepeltetni. Ezért kérünk mindenkit, hogy készítse el. Mivel Pécs, így Zsolnay. Szeretnénk, ha a Zsolnay gyár által használt virágmotívumokat használnátok fel a blokkok során. Így még a tervezés feladatát is levesszük a vállatokról. IDE KATTINTVA találhattok mintákat segítségként, amit ki is tudtok nyomtatni. Ajánlott kézi vagy gépi applikációval dolgozni. Kérjük, hogy alapnak fehér, törtfehér, esetleg anyagában mintás fehér anyagokat használj. KÖSZÖNJÜK!

Jelentkezni 2015. június 22-ig, hétfőig személyesen üzletünkben, vagy a lenti jelentkezési lapot kitöltve lehet.
A jelentkezés véglegesítéséhez 5.000 Ft előleget kérünk, amit üzletünkben (Teréz krt. 10), vagy a 10404072-40718361-00000000 (K&H Bank) számlaszámra, Varrógépcentrum Kft. névre kérünk befizetni. A megjegyzés rovatba írjátok be: Zamárdi 2015, NÉV, HÁNY FŐ!

Ha a közelben van a nyaralód, vagy a környéken laksz, nem kötelező szállást foglalni, csak kérjük, mielőbb jelezd ezt felénk.

Az elhelyezés kétágyas szobákban történik. Ha családoddal szeretnél jönni, megoldható, csak kérjük, hogy időben szólj.

A tanfolyamokon varrógépre lesz szükség! Kérjük, mindenki hozza magával a varrógépét! Ezen kívül a megszokott tábori felszerelést. Jó, ha van nálad hosszabbító, a terem megvilágítása miatt az esti varráshoz jó, ha hozol asztali lámpát, illetve aki tud, vasalót is hozhat.

A hotel a vasútállomástól 2 sarokra van, parkolni pedig a szálloda körül lehet.

A helyszín Zamárdi, Amigo Hotel** (a hotelről információt ITT találtok).
A szállás ára 4000ft/fő/éj.

Az étkezésről sajnos még nem tudok információval szolgálni, keressük az ár-érték arányban legmegfelelőbb megoldást.



Néhány technikai jótanács:

A regisztrálók a későbbiekben részletes e-mailt fognak kapni mindenféle információval. Addig is, ha bármi kérdésed felmerülne, írj nekünk a vgckreativcentrum@gmail.com címre.

A táborra a regisztrációt 2015. június 22-én lezárjuk, a szállás intézése miatt, és hogy az egységcsomagokat el tudjuk mindenkinek készíteni.

Nagyon kérünk mindenkit, hogy mielőtt a kitöltött jelentkezési lapját elküldené, alaposan (akár többször) olvassa át, mert ha hibás e-mail cím megadása miatt nem kapja meg a további információkat, azért sajnos nem tudunk felelősséget vállalni.

Ha nem egyedül érkezel, a regisztrációs űrlapon kérjük, NE plusz egy főt írj. Nekünk a névlistát le kell adnunk a szállodában, a plusz egy fővel viszont nem tudnak mit kezdeni.

Ha jön a férjed, vagy gyereked, stb., nekik is külön töltsd ki az űrlapot, értelemszerűen üresen hagyva a tanfolyamos mezőt.

A megjegyzés rovatba írd be, ha van valaki, akivel közös szobát szeretnél. Lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk minden kívánságnak eleget tenni.

A teremben csak az tartózkodhat egy-egy foglalkozás alatt, aki a tanfolyamon részt vesz.

A már jól megszokott árukészlettel állunk rendelkezésetekre a tábor teljes időtartama alatt.

A félreértések elkerülése végett szeretnénk tájékoztatni Titeket, hogy egységcsomag csak arra a tanfolyamra kérhető, amelyen részt veszel. A tanfolyamok tananyaga az oktatók szellemi terméke, éppen ezért kérünk, hogy annak szabásmintáit, illetve leírását ne tedd közzé semmilyen publikus internetes felületen. A szabásminták sem a tábor előtt, sem utána nem lesznek megvásárolhatók üzletünkben.

Megértéseteket köszönjük!

Mindenkit szeretettel vár a KreatívCentrum csapata!