Kiemelt bejegyzés

XII. KreatívCentrum tábor - Balaton

Baby Lock gyártmányú Q drive hosszúkaros tűzőgéppel való munka előkészítése és folyamata

A tűzőgép egyaránt alkalmas kisebb és nagyobb képek, takarók „szabad gépi” tűzésére, azaz steppelésére.

A legnagyobb felület, amin használni tudjuk, az körülbelül 260 cm széles és 260 cm hosszú háromrétegű „ szendvics”.

A munkánkat célszerű alaposan előkészíteni, hogy minél zökkenőmentesebbé tegyük a tűzés folyamatát.

Most lássuk az előkészület lépéseit.

A három réteget teljesen külön, gombostűzés, fércelés és ragasztás nélkül készítsük elő, mert a felső és az alsó rétegeket a gép fogaskerekes rúdjaira fogjuk felcsévélni, a közbélést pedig a két réteg közé igazítjuk a csévéléssel együtt.

Fontos, hogy a fedőlap, azaz a foltos fedlap aljára és tetejére varrjunk egy-egy 10-15 cm-es „segéd-anyagot”, hogy a gép tűzéskor a munkánk legszéleit is elérje. Ugyanígy járunk el az oldalaknál is, de ott elég a 8-10 cm-es segédanyag is.

A hátlapot és a közbélést is hagyjuk 15-20 cm-rel hosszabbra és 5-8 cm-rel szélesebbre a megtoldott előlapnál, hiszen a foltos felület a szálirányok változatossága miatt némiképp óhatatlanul megnyúlik.


Fogjuk össze és gombostűzzük a 3 réteget a munka tetejénél a hátsó, fölső rúdra, hátulról megkerülve az alsó rudat. Figyeljünk a pontos illesztésre. Jó, ha az ún. patchwork – hosszú, virágfejű- gombostűt használjuk, mert az kényelmesen átéri a 3 réteget.

Ezt követően a patchwork-ös felső anyagot hozzágombostűzzük az első felső rúdhoz, ügyelve az illesztésre, majd felcsévéljük a tűzőállvány belsejének irányába.



Felhúzzuk a közbélést a két első rúd közé, és felhajtjuk a hátsó rudak felé, hogy ne legyen útban, (qd5)a hátlapot felgombostűzzük az első alsó rúdra, majd feltekerjük magunk felé, tehát a fedőlappal ellentétes irányban.

A közbélést levezetjük a két első rúd közé , majd a racsnis fogaskerekek segítségével kifeszítjük a feltekert rétegeket.

A tűzőállvány két rövidebb oldalán lévő csipeszekkel oldalirányban is feszesre húzzuk a 3 rétegünket.

A terveinknek megfelelően tűzzük meg a munkánkat.


Munka közben, amikor elfogy a felső, vagy alsó szál, a cérnavégeket mindig a takaró színére húzzuk, különben beakadhat a gép sínen futó kerekeibe.

Amikor kész a tűzés, kioldjuk a fogaskerekeket, minden rúdról leszedjük a gombostűket, s a munkát.

Valamely ismert módon elszegjük a kész darabot, a kilógó cénavégeket eldolgozzuk, s a rétegek közé húzzuk.

A tűzéshez minden esetben poliészter cérnát használjunk, mert a gép számára ez az optimálisminőségű ( vastagság, szakítószilárdság). Legjobbak a Mettler és a Madeira cérnák, szükség esetén üzletünkben mindkettő beszerezhető.

A Q drive hosszúkaros tűzőgépen lévő vonalkövető infrafény segítségével előre megrajzolt nyomon haladva is tudunk tűzni, ennek megismerésére szeretettel várunk minden érdeklődőt az üzletünkbe.

A gép használatára (időpont egyeztetésére) jelentkezni telefonon, illetve személyesen lehet.

A használati díj óránként 2500 Ft. Természetesen a felrakásban segítséget nyújtunk, illetve a munkafolyamat egészében, ha arra szükség van. Az első fél óra (felrakás) díjmentes. Egy franciaágy-takaró megtűzése pl. közepes nagyságú (3-5 cm-nyi) „kukacolással” cca.3 óra. Ez függ a szabad gépi tűzésben való jártasságtól és persze az állóképességtől….Mindenesetre jóval rövidebb ez az idő, s kevésbé „macerás”, mint a háztartási gépeink alatt forgatgatva, gyűrögetve napokon át tűzni.

További kérdésekkel, időpont egyeztetéssel kapcsolatban keressetek telefonon, vagy akár az üzletben személyesen. Azokat a foltvarrókat, akik még nem ismerik a gépet, vagy szeretnék kipróbálni, működés közben is látni, szeretettel várjuk üzletünkben a Nyitott Műhely bemutató idejében: 2011 . május 24-én 12-18 óráig folyamatosan.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, részvételi szándékotokat kérjük május 20-ig jelezzétek!

Kellemes öltögetést kívánunk Mindenkinek!

1 megjegyzés:

  1. Jó napot kívánok. Érdeklődnék, hogy még él ez ez a lehetőség, mert ugye a "reklám" már 4 éves. Tisztelettel: Szand ildikó

    VálaszTörlés